Adva van egy elég szép, jó erős és mély fájdalom, amely a kapcsolati dimenzióhoz kötődik. Kapcsolatban megélt fájdalomról van szó tehát, például kapcsolatvesztés valakivel akit szerettünk, esetleg a kapcsolat ellenséges viszonyba fordulása. S lehet, hogy csak egy összeveszés. A szövetségesség ellenségességbe fordulása például a lélek számára egy olyan felfoghatatlanul gyors mozdulat, amihez nehezen érkezik meg, ha egyáltalán képes rá. Így az érzelmi fájdalmon kívül ez is nehézségként jelentkezik. A lélek lemaradását egy indián történettel illusztrálnám:
„ Egy utazó besz
ámolójából:
Több napos megerőltető gyaloglás után indiánjaim, akik a málhát cipelték, leültek az őserdő szélén, és semmi pénzért nem voltak hajlandók tovább menni. Béremelés, húskonzervek, könyörgés és szemrehányás mindhiába volt. Végül közölték velem különös magaviseletük okát.
Azt állították, hogy a lelkük a nagy iramban lemaradt, nem tudta a gyaloglás tempóját követni. Ezért ők most csendesen leülnek, és megvárják, amíg lemaradt lelkük utoléri őket.”
Adott tehát egy erős – kapcsolati dimenziót érintő – fájdalom. A fájdalom könnyen lehet olyan mértékű, ami már kezelhetetlen a személyiség számára. Ahogy felnövünk, sok olyan érzéssel találkozunk, melyek kezelhetetlenek, s ezeket az ego valamilyen módszerrel igyekszik eltávolítani magától. Ezeket hívják a pszichológia nyelvén elhárító mechanizmusoknak. A fajdalom lehasad, elfojtódik, projektáldóik, esetleg kialakul egy kényszeres működés mely elfedi a fájdalmat. Lehet olyan is, hogy kifejezetten fájdalmat okozó fizikai tevékenység alakul ki, melyben a lélek fájdalma úgy tűnik kicsatornázódhat.
A gond mindezekkel az, hogy nem tud végbemenni a gyász. A fájdalom pedig így nem tud kioldódni, zárványként ott marad a pszichében. A gy
ász a fájdalmak átérzésével kezdődik. El kell fájni. Nem lehet megúszni. Ehhez pedig sok erő kell. Erős személyiség. És segíthet egy támogató, megtartó környezet is, ahol lehet fájni. Az nagyon gyógyító. Így ha azt látod, hogy valaki éppen fáj, és gyászol, hagyd, mert épp azon van a lelke, hogy újra becsatlakozhasson az élet áramlásába. Mert amíg a gyász nem zajlik le, az áramlás lelassul.
Van tehát olyan helyzet, amikor ez a fájdalom túl nagy ahhoz hogy el lehessen gyászolni. Ezzel a helyzettel nehéz újra kapcsolódni, s kielégítő emberi kapcsolatot kialakítani. A lélek azonban vágyni fog rá, mint ahogy korábban is vágyott rá. A természetes vágy kielégülésének útjában azonban ott van ez a zárvány, ami lehet, hogy még mindig átérezhetetlen. Kialakul tehát egy belső, megoldhatatlan konfliktus, a fájdalom elfájása, annak lehetetlensége és az igaz kapcsolódás igénye közt. Mert lehet persze kialakítani ilyenkor is kapcsolódásokat. Ezek azonban nagy eséllyel felszínesebbek lesznek mint amire a lélek vágyna. Így lehetséges, hogy az újabb kapcsolat nem lesz kielégítő. Ebből persze könnyen jön az a döntés, hogy tovább állunk, keresünk jobbat. Lehet, hogy újabb fájdalom árán. S így kialakulhat egy állandóan újabb és újabb kapcsolatokat kergető mintázat is, aminek kísérő jelensége a megfoghatatlan magány. A megfoghatatlan magány, ami azért van, mert a lélek igénye nem tud kielégülni. Megfoghatatan pedig azért, mert a mélyben ez a feloldhatatlan, s így megfoghatatlan belső konfliktus van.
Merre van akkor hát az előre, a kifelé ebből?
Azt tudom mondani, hogy lehet, hogy lehet, hogy hosszú az út kifelé. De az is lehet, hogy nem. Ilyen helyzetekben az biztosan előre, ha tudunk olyan helyzetekbe kerülni, ahol a zárványokba ragadt fájdalmakat el tudjuk gyászolni. S az mindegy hogy az illető Nő vagy Férfi, sírni akkor is kell. Mert ez által dolgozzuk fel a fájdalmat! Érdemes keresni terapeutát, akivel ki tud alakulni a bizalmi légkör. Lehetséges, hogy ebben a bizalmi légkörben meg tud jelenni mindaz aminek már kívül a helye, s nem belül. S az is lehetséges, hogy először csak a bizalom kíépítes kell, s akár a személyiség erősítésére is szükség lehet. Mindezeket meg lehet tenni terápiában. Más módszer én erre nem ismerek. Vannak gyors megoldást, s gyógyulást kínáló módszerek, de én ugy látom, ezeknek megvannak a hátul ütői, s hosszú távú negatív hatásai. „Lassan járj tovább érsz” – nem véletlen ez a mondás sem. Sokmindenben segíthetnek a megtartó csoportok is, ahol szintén erősödhet az egyén, és átdolgozhat olyan pszichés tartalmakat, melyekre egyedül nem volna lehetőség.
Bárhogyan is vagy most, amennyiben a megfoghatatlan magány és mindaz amit erről irtam rezonál benned, azt javaslom, hogy keress egy számodra megbizható terapeutát, vagy csoportot. Azt nem javaslom, hogy ezzel az érzéssel spirituális gyakorlással próbálj megszabadulni, mert jó eséllyel lesz belőle elkerülés.
Amennyiben tetszett a cikkem, küldj egy like-ot vagy iratkozz fel hírlevelemre 🙂
