A két ünnep közötti időszakot, és a szilvesztert az Integrál Akadémia által szervezett táborban töltöttem. A szilveszter számomra alkoholmentesen telt, mint ahogyan az egész tábor, és a megelőző karácsonyi időszak is. Mégis tegnap hazatérve a táborból úgy dőltem az ágyba mintha másnapos volnék. Azt gondolom most erről a másnapossághoz hasonlatos érzéshez, hogy mindez egy mély, a karaktert is érintő önismereti munka következménye.
A bennem megjelenő szomorúságra a téli integrál tábor zárását követően lettem figyelmes. Már az összepakolás alatt megjelent bennem egy intenzív érzés, melyhez testi szinten a mellkasban egy szorítás kapcsolódott. Ezt az érzést én eddig szomorúságnak azonosítottam. Ha valaki megkérdezte volna tőlem hazainduláskor, hogy vagy, és őszintén akartam volna rá válaszolni, akkor a szomorúság szót biztosan megemlítettem volna. Abból azonban már kezd elegem lenni, hogy mindez kívülről panaszkodásnak hangzik. Olyan visszatérő mozzanat ez, amit már én is unok, és több visszajelzés szerint a környezetem is. Szóval dilemmába lettem volna, hogy hogyan fejezzem ki a szorító érzésemet. Szerencsére nem kellett ezzel foglalkoznom, siettünk, hogy útitársam elérje a vonatát, így bepattantam a kocsiba és 2 óra múlva már otthon a kanapén figyelgettem a mellkasszorítást.
A táborban szóba került az 5 alapérzés, melyek közül az egyik a fent említett szomorúság. Az 5 alapérzés következő: SZERETET, ÖRÖM, DÜH, FÉLELEM, SZOMORÚSÁG. Kiválóan példázzák az 5 alapérzelmet az Inside Out film szereplői:
Inside Out
Meglátásom szerint ezen alapérzések mindegyike fontos, az életet támogató funkciót lát el életünkben, ahogyan a film is jól bemutatja ezt. Az emberi evolúcióban visszatekintve a túlélést is szolgálták ezek a másodperc tört része alatt felépülő érzések. Hatásukra a testünkben olyan hormonállapot áll be, amely megfelelő energiát biztosít a környezeti hatásra reagálásra. Kapcsolódásra, küzdelemre, menekülésre, vagy éppen befelé fordulásra ösztönöznek.
Úgy tűnhet tehát, hogy a táborzárást követő szomorúságom egy alap érzelem, amelynek valahogyan segíteni kellene az életemet. Én azonban nem ezt érzékeltem belőle, sokkal inkább olyasvalaminek, ami akadály és nem segítség. Hogyan lehetséges mindez?
Tudati evolúció
A fent említett alapérzelmek mentális folyamatok nélkül is kialakulnak, közvetlenül a környezeti behatás következtében. Veszélyhelyzetben nem kell végig gondolnunk azt, hogy most akkor éppen nagyon nagy a veszély, s valószínűleg küzdelemre less szükség. A düh azonnal energiával tölti fel testünket s máris készen állunk a megküzdésre. Ezek az érzelmek azért alakulnak ki a másodperc törtrésze alatt, hogy nagyon gyors reagálást tegyenek lehetővé. Az alapérzelmek így segítették a túlélést az archaikus-mágikus időkben, amikor még az emberi kapcsolatok is túlnyomórészt az ellenségességről szóltak. Ez a réteg jelenleg is részünk, online működik mindenkiben. Az ember tudati evolúciója során azonban belépett először a szabályok világába, ahol az impulzív érzelmek már nem szolgálták minden esetben a túlélést hiszen a szabályozott világban csak bizonyos reakciók voltak megengedettek. Később a racionalitás világába léptünk, ahol pedig az ész, a ráció, válik az úrrá, kontrollálni igyekezvén az érzelmi megnyilvánulásokat is, mindent alárendelve a racionálisan elgondolható érdekeknek. Így mentális folyamataink erősen befolyásolni kezdték érzelmeinket. Mindezt az evolúciót mutatja a Ken Wilber által megalkotott tudatfejlődési létra.
Tudatfejlődés (ábrát készítette Gánti Bence)
A 4. és 5. szinten a mentális folyamataink erősen befolyásolni kezdik az belső megéléseinket. A szomorúság például olyan módon is kialakulhat, mentális folyamat eredményeképpen, hogy lemondunk valamiről. Lemondunk egy vágyról, egy szükségletről, egy igényről. A lemondásra lényünk szomorúsággal, belső gyász-al reagál.
Szorongásból szomorúság
A tegnapi mellkasszorító testérzettel kísért érzést ma reggel a következő szóval írtam le: borzongó félelem. A következő pillanatban pedig meglepődve vettem észre, hogy a félelem szót használtam, és nem a szomorúságot. Ezidáig ezt az élményt mindig a szomorúsággal azonosítottam. Ma reggeli felismerésem szerint ez a szomorúság, valójában szorongás, félelem. Szorongani kezdtem, amikor el kellett hagynom a Bölcskei kastély területét, s megelőző 5 nap biztonságossá vált útitársait. A szomorúság érzése ebből egy mentális művelettel jelent meg, amely a lemondás. A vágy amit már többször be tudtam azonosítani ilyenkor az a kapcsolódás vágya volt. Vagy talán még pontosabban, még mélyebbre ásva az az élmény amit holding-nak, megtartásnak hívnak. Erről mondtam le, s talán nemis felnőtt énemmel, hanem már gyermekként. A bennem élő gyermek lemondását fedeztem fel. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy a szomorúságom mögött szeparációs szorongás van, mely belső gyermek énrészem felől érkezik. S mivel gyerekként a lemondás alakult ki reakcióként, így a szorongásból szomorúság válik.
A szeparációs szorongásról azt tudom, hogy ez olyasmi amit a kisgyermek él át, olyankor amikor az anyja eltávolodik tőle. A Wilberi tudatfejlődési létra W2 szintjéhez tartozik mindez. Itt születünk bele a szamszárába, itt leszünk annak tudatában, hogy különálló lények vagyunk, hogy édesanyánk érzései és saját érzéseink nem ugyanazok, hogy anyánk motivációi és az amit mi akarunk különbözhetnek.
A biztonságot melyet Édesanyánk biztosította állandó jelenlétéével kezdjük elveszíteni, amit akkor érzünk legjobban, amikor Édesanyánk eltávolodna. Lehetséges, hogy csak a mosdóba megy, vagy a szomszéd szobába, s ez mégis óriási szorongás érzetet kelthet. Az önálló szelf érzet kialakulása a feladat a W2-es szinten, amelyhez át kell élni a szeparációt, s az ezzel járó szorongás élményét. Az itt keletkezett sérülések leszakadt énrészeket hoznak létre, ezen énrészek tudattalanból érkező reakcióit felnőttként is érzékelni tudjuk, amikor mélyen figyelünk befelé. A belső gyermekünket ezáltal felismerhetjük, ez pedig segít egészségesebb felnőtté válni. A tudatosítás által szétválaszthatjuk belső gyermekünk ösztönvilágát, s felnőtt énünk igényeit. Mindez nagy segítség lehet abban, hogy felnőtt életünkben felnőtt döntéseket hozhassunk. A tudatosodott belső gyermek énrészt pedig terápiás keretek közt érdemes gyógyítani.Amennyiben tetszett a cikkem és szeretnél te is elindulni az önismeret útján, melyen hasonló felismeréseket tehetsz, organikus önismeretet dolgozhatsz ki magadban, utadon Integrál szemléletű Segítő beszélgetéssel tudlak segíteni.
