„A Genezis mélyen jelképes értelmű, ezért nem értelmezhető szó szerint – magyarázta. – Az „élet fája” az emberi test. A gerincoszlop olyan mint egy felfordított fa, ahol a haj a gyökérzet, s az érző és mozgató idegpályák az ágak. Az idegrendszer fája számos kellemes gyümölcsöt terem, ilyenek a látási, hallási, szaglási, ízlelési, tapintási érzetek. Az ember jogosan élvezi mindezeket. Tiltott volt azonban számára a nemiséggel való kísérletezés, azaz a test középpontjában („a kertnek a közepette”) érlelődő „alma”. A „kígyó” a nemi idegvégződéseket ingerő összetekeredett gerincvelői energiát képviseli. „Ádám” az értelem „Éva” az érzés.
Ha az érzelmen, vagyis az Éva-tudaton bármely emberi lényben úrrá lesz a nemi vágy, akkor értelme, azaz Ádám is elbukik. Isten akarata erejével, a férfiúi és női test materializálásával megteremtette az emberi fajt, s fölruházta a képességgel, hogy hasonlóan „szeplőtlenül”, azaz isteni módon teremtsenek gyermekeket. Mivel teremtése során eddig csak ösztönös, gondolkodásra képtelen állatokat hozott létre, Isten most megteremtette az első emberi testeket: szimbolikusan Ádámnak és Évának hívta őket. További fejlődésük érdekében két élőlény lelkét, vagy Isteni lényegét ültette el bennük. Ádámban, a férfiban az ész volt az uralkodó, Évában a nőben, az érzés. Ekképpen mutatkozott meg a jelenségvilágot átható kettősség, polaritás.
Az ész és az érzés jól megvannak egymással, amíg az emberi elmét lépre nem csalja az állati hajlamok kígyója. Az emberi test tehát nem az állatvilágból fejlődött ki, hanem az isteni teremtés egyszeri eseménye hozta létre. Az állati létformák túl kezdetlegesek voltak ahhoz, hogy az Istenit a maga teljességében kifejezhessék. Így az ember mindentudó „ezerszirmú lótuszt kapott az agyba, illetve a gerincoszlop frissen felébredt erőközpontjait… Isten, azaz az első emberpárban jelen levő Isteni tudat azt tanácsolta a teremtményeinek, hogy élvezzék az érzékek nyújtotta emberi örömöket, egy kivétellel: tudniillik a nem gyönyör tiltott volt számukra. E tilalmat azért állította fel Isten, hogy az ember ne adja át magát az állati szaporodás alantasságának.
Az ember azonban nem hallgatott a figyelmeztetésre, hogy ne ébressze fel magában a tudattalanul benne lappangó állatias emlékeket. A durva nemzés gyönyöreihez visszatérve Ádám és Éva nem élvezhették tovább azokat a paradicsomi örömöket, melyek kezdetben a tökéletes ember természetes jussai voltak. Amikor láttál, hogy „mezítelenek”, elveszítették a halhatatlanság tudatát, s a test törvényei szerint éltek tovább, amitől Isten óvta őket, és alávetették magukat annak a fizikai törvénynek, amely szerint a földi születést földi halál követi… A jó és a rossz tudása, amelyet a kígyó Évának kínált, a májá világának kettősségeire, ellentmondásaira utal. Miután az ember rosszul használta fel az értelmet és az érzelmeket, azaz az Éva és Ádám tudatot, a káprázatok világába süllyedt, s lemondott jogáról, hogy beléphessen az Isteni jólét Édenkertjébe.
Azóta minden emberi lény személyes felelőssége, hogy a „szülők” természetét vagy a benne rejlő kettős természetet megszüntetve eljusson valamiféle egyesített harmóniához, azaz a paradicsomi boldogsághoz.
Sri Juktésvar fejtegetéseit követően újfajta tisztelettel pillantottam a Genezis lapjaira. – Dára mesterem, először érzem fiúi felelősségemet Ádámmal és Évával szemben! – mondtam”
Idézet az Egy jógi önéletrajza c. könyvből.
