Miben más az integrál út mint egy spirituális hagyomány útja? Nem elég csak elmennem egy Guru-hoz, aki megmondja, mit és hogyan gyakoroljak? Nem elég elmennem néha egy családállításra, esetleg egyéni terápiába járnom? Vagy csinálhatom –e mindegyiket, s ha igen, mire érdemes figyelnem? – Cikkemben ezekre a kérdésekre keresem a választ, saját példáimból kiindulva.
Kezdjük is mindjárt egy saját élményű megosztással: Mostanában sokat jógázok, és rendszeresen meditálok. A Jóga gyakorlásomban szép eredményeket tudhatok magaménak – mármint olyasmiket, melyek nekem nagy dolgok, szép és jó élmények, s bár tudom, hogy mindezek messze vannak egy Jógi tapasztalataitól, nekem mégis nagyon fontosak.
A tapasztalatok azonban nem álltak önmagukban. Hosszú ideig zajlott egy huzavona a létemben, mely így zajlott: reggel a jógával összeraktam magam, este pedig csak úgy szétestem. A szétesést nem akartam, a délelőtti, összeszedett, energiával telt állapotot igen. Azt gondoltam, hogy a gyakorlás majd meghozza gyümölcsét, s a reggeli összeszedettség szépen lassan bekúszik majd az estékbe is. Azonban nem így történt. Az olló szára a két állapot közt – reggeli összeszeddtség, esti szétesés – egyre jobban nyílt, míg végül egy rövid időre, szándékommal ellentétesen éppen esti szétesett, sötétséges állapot kúszott be a reggelekbe is. Erre nem számítottam, hiszen szorgalmasan gyakoroltam azt amit akartam, hogy nőjjön! Ezen a ponton követkzett egy 3 napos body-work csoport, melyre a küzdelem miatt káialakult borzalmas fáradtságtól, letaglózottan érkeztem meg. Az első nap után zilált énllapotom kinyugodott! Egyszerűen azért mert lehett az ami van. Lehetett a sötét is, lehetett engedni a dühöt, az elkeseredést is kijönni. Ki lehetett mondani a fájdalmat is. Ettől megnyugodtam, a küzdelem elült, elindultam a sötét felé. Igen, a sötét felé inultam, éreztem, hogy ezt most nem úszom meg, mert a sötétben van valami ami a fényt sem engedi kiteljesedni. Elindultam hát megnézni, hogy mi van ott, ahová nem akartam nézni, ahonnan tekintetemet folyamatosan elfordítani igyekeztem. Meditációban legtöbbször a lézgésemre figyeltem, a jógában a testhelyzetekre, s az általuk kiváltott tes- és, energetikai érzetekre. Arra gondoltam, hogy amire figyelek, az erősödik majd bennem. Nem így lett. Így aztán kénytelen voltam odafordítani az arcomat, s megnézni mi van a sötétben. Be kellett mennem oda, nem volt mese!
A sötétben lépdelve észrevettem! Észrevettem azt ami mozdulatlanságra késztetett, amely azt mondta bennem, hogy azért sem csinálok semmit, s ha szétesek, ha fáj, akkor sem. Haragudtam! Ez volt az a harag, amely bár az egységre törekedtem, mégis a szétválasztottságomat erősítette lényemben. Igen, volt ott valami a sötétben amire nem tudtam, nem akartam ránézni, mert túl kényelmetlen volt, mert nem fért bele a világképembe, s önmagamról alkotott képembe. Sötétben pedig csak azért volt, mert én régóta nem vetettem már arra tudatosságom fénycsóvályát. Végül ez a valami egy születés folyamatba vitt engem, s mutatta meg magát. Szavakba önteni nemigen lehet azt a kétségbe esést, mely a nincs kiút levegőtlenségében keletkezik. S ebben egyedül voltam, egyedül éreztem magam. Úgy éreztem se Isten, se ember nincs velem ott, ezt a lehetetlen helyzetet nekem kellene megoldanom, ami annyira lehetetlennek tűnt. Nem éreztem az Istent… Haragudtam Istenre… nem akartam Őt érezni… nem akartam őt érezni, mert dühös voltam… Az Isten hiánya melyet a dühömmel megteremtettem, passzív lázadásommal fenntartottam, fájdalmat okozott a szívemben. A düh-ből, a fájdalmomból, s a magányból elkülönültség érzése keletkezett. Levegő, s kiút pedig nem volt… A helyzet drámainak tűnt.
A születés előtti beszorult, válságos, kiúttalan helyzet megrepesztette az elkülönültség burkát. A repedésen Isten tekintetete áramlik be, s világítja be korábban elkülönült világomat. A passzivitásból megjelenik a késztetés, megjelenik a megoldás, elkezdődik a megszületés. Korábban passzív testem önkéntelenül tudja a dolgát, s löki keresztül magát a szűk résen. Isten fénye beszűrődött a megrepedt burkon, s megindította a születést. Odakint anya, apa vár, s Isten tekintete. Itt kint is itt van velem, s beengedem tekintetét, megfogom a kezét, s könnyek gördülnek arcomra…
Most térjünk vissza a címhez, a témához. Hogyan szól ez az Integrál útról, s miket integrálnak a fenti tapasztalásaim?
Elsősorban két területet látok, melyek integrációja történt bennem mindeközben:
- Két alapvető fontosságú tudati mozdulás melyekre ismét tudatos lettem: A figyelmet irányítani, a gondolati, képi világtól eltávoldni, azaz kifelé zoomolni – meditáció és jóga gyakorlása – ennek része az is, hogy egyre szubtilisabb rétegekkel kezdek foglalkozni, a test, majd energiák, s aztán még szubtlisabb megnyilvánulások felé haladva; az ezzel ellentétes mozdulás, amely pedig a rázoomolás, belemenés, belebújás. Belebújni az anyagba, az érzelembe, engedni azt ami van, ami az anyagi világon keresztül érkezik, megnyilvánul.
- Személyiségszinten: Az észrevenni nem kívánt érzelem csomagra való ránézés – ennek a módszere a bodyworkos belezoomolás volt, mely személyiség szinten egy hárító énvédő mechanizmus működését oldotta fel, s ezáltal tette lehetővé a védelem által elreksztett területek integrálását.
- Módszerek integrálása – A meditáció, a jóga és a body work módszereinek együttes, egymást kiegészítő alkalmazása. Az Isten megtapasztalása a születésben, az Isten megtapasztalása a szubtilison túl.
- Az élmények elhelyezése az integrál térképen – Az az élmény ahol az én és a nem én még nem különül el, s amelyben ha tovább haladok, mégis ott van már a különállóság szubtilis élménye, s még tovább befelé zoomolva, mint az atomokat, meglátom a különállóság burkát alkotó kétségbe esés, magány, tehetetlenség-düh szőttesét – W0
Az az elmény ahol Energiáramlást tapasztalok, s azt ahogyan az életenergia feltölti csatornáimat – ~W7.
A tapasztalások a differenciálás által egy teljesebb kép részeivé válnak. Monhatnám azt is, hogy a festmény, a kirakós darabkái ezáltal kerülnek helyükre.
Az Integrál út kellett ahhoz hogy:
- Észrevegyem azt ahogyan a Jógát elkerüléséként használom. A Kifelé zoomolást arra használom, hogy ne lássam az anyagba ragadt, kétségbe esetten magányos részemet.
- Az integrál tudás lehetőséget ad arra, hogy a módszereket olyan módon illeszük, hogy azok egy teljesebb kép kialakulását tegyék lehetővé.
- A megértés pedig ragasztóanyagként összeköti a leporolt képkockákat.
Érdemes tehát figyelni arra, ami kibillent, ami túl sok, vagy túl kevés az Életedben – ha túl sok a Jóga akkor elképzelhető, hogy épp valami hasonló dolgok történik amit az imént elkerülésként azonosítottam. Ha túl sok a belezoomolás, terápiáról terápiára
