Tisztítókúrába fogtam3 napja. Tisztul a test, s az érzelmek is.
Ma a meg nem értettség fájdalma van velem, ami a családi ebédnél indulatos beszélgetéshez vezett, s ebben ütötte fel fejét a belül sok sok éve magamban hurcolt megnemértettség érzetéből fakaodó fájdalmam. A családomban, s leginkább apám által a sokszor tapasztaltam a meg nem értettséget. Szellemileg és érzelmileg is. Szellemileg másra születtünk, így ezzel nincsen baj, csak nehéz. Nehezebb sokkal, mintha volna valaki aki támogat abban ami a feladatom a földön.
Érzelmileg pedig a perfekcionista racionalizmus áldozatává váltunk, ahol az érzelmek is csak egy magmagyarázandó problémává silányulnak. Ez az én lelkmben sivár, szomorú hiányérzetet teremtett. Ez már viszont baj. Ez már valahogy nem oké. S azzal együtt, hogy nem oké, mégis el kell fogadnom, hogy ez van, ez tudott most lenni. S azt hiszem ezt már csak elgyászolni lehet. Elgyászolni a sok-sok pillanatot, amikor érzelmeim a meghallgatás helyett elvesztek a racionális gondolatok ítélkezésében, amikor egy pár perc csönd talán jobb, s igazabb lett volna, mint 100 tanács.
Átérezni, megfájni mindezt, ennek van most ideje. A meg nem értettség kicsapódik bennem a világra is, mondhatni, hogy ezt tanultam a családban, hát ezt élem az életben is. Nem ért a világ, s még a párom sem ért sokszor. S igazából, még saját magamat sem értem sokszor.
Távol álljon tőlem, hogy az igazságot tegyek, de Istenem segíts, hogy meglássam azt amire most itt az idő, s hogy el tudjam fogadni. Most itt, ezzel a nagy fájdalommal vagyok, melyet próbálok közbenmegérteni is, hogy valahogy megküzdjek vele, hogy ne elfussak, s ne az öntudatlanságba keressem a feloldozást.
A világ nem ért, magamat kell hát értenem! S ez sem könnyű föladat. S innen látszik az is, mennyire irreális az az elképzelés, hogy a világnak kellene engem értenie. Hisz még magamat sem értem, hogy várhatnám ezt akkor el másoktól. Próbálom hát megérteni, hogy mi ez a meg nem értettség, s mit tudok vele kezdeni…
2020. 01. 12.
