Néhány gondolat a szeptemberi vipassana elvonulásom tapasztalatairól
Az együttérzésről szeretnék most írni, melyről sokrétű tanítást adott nekünk elvonulásunk vezetője. Az együttérzés fejlesztését célzó gyakorlatokat a 4. napon kezdtük. Úgy láttam, hogy Dhammasami – akiről előző írásomban írtam – kiemelkedően fontosnak tartotta ezt a témát, igyekezett több oldalról is megvilágítani ennek fontosságát és mibenlétét. Igazán szólva a bölcsesség és együttérzés fontosságról van szó, melyek egyenlően jelentősek. Ezen minőségek egyensúlyára érdemes törekedni, az egyensúly megléte esetén a bölcsesség és az együttérzés kiegészítik, emelik egymást, és támogatják egymás előrehaladását. Ezt saját meditációmban is megtapasztaltam az elvonuláson. Az ide illeszkedő saját élményű tapasztalásomról a következő posztomban fogok írni Neked.
A bölcsességet fejlesztő meditációt vipassana meditációnak hívják, az együttérzést pedig Mettának. A Metta két összetevője a Karuna és a Muditá, melyek az együttérzés aspektusai. Karuna a fájdalmon keresztül kapcsolódik, Muditá az örömön keresztül. A Muditát fordíthatjuk együtt Örülésnek is, ez fordításügyileg könnyű. Könnyen el lehet képzelni azt, hogy egy másik emberrel együtt Örülni felemelő érzés, mely minket együtt örülőket is emel. Az emelés ugyanígy igaz a Karunára, amely a fájdalommal való kapcsolódásról szól, és mégsem együtt fájásról. Ez nem az, hogy leülünk egymás mellé és együtt sírunk, vagy kesergünk. Kesergésről éppenséggel egyáltalán nincs szó itt, helyette inkább olyasmi van ebben, hogy azt szeretném, s szívből kívánom a másiknak azt, hogy a szenvedése enyhüljön, hogy legyen jobb neki. Ehhez érzékelnünk kell a választott személy szenvedésének, fájdalmának mivoltát. Ebből szinte természetes módon, gyermeki ártatlansággal megjelenhet a jó szándék, a jókívánság is.
Általában azonban nem ilyesmi létállapotra szocializálódtunk, ezért érdemes ezt egy picit mentálisan megsegíteni. Például gondolhatunk arra, hogy bárcsak jobb volna Neki. Ekkor érzékelhetjük azt, hogy megnyílik a szívcsakra, felmelegszik valami odabent – ez a megfigyelés pedig már vipassana. Bölcsesség tartozik látni azt, ami van. Amikor ez így történik, a szenvedést érzékeljük, megtartjuk és a gyermeki énünk ártatlanságához kapcsolódva jókívánsággal fordulunk felé, akkor a Karunát gyakoroljuk, mely minket együttérzőket is emel. Amennyiben nem érzünk semmit, akkor érdemes megvizsgálni, hogy miért nem, mi az ami elzárja lényünket attól hogy a másik érző lény, vagy saját magunk fájdalmával együtt érezzünk. A vipassana meditációt lehet ilyenkor segítségül hívni, s megfigyelni az együttérzés hiányát.
Minden változás csak abból indulhat ki, ha el tudjuk fogadni azt ami éppen van.
Például előfordul, hogy azt gondoljuk ez nekünk megy, hiszen szeretjük ezt az embert, miért ne éreznénk részvétet iránta, s a felemelő érzés mégsem jön. Ilyenkor az van, hogy amit gondolunk erről a kapcsolatról, az máshogyan van a lelkünkben, az érzelmeinkben. Ezt, hogy akkor hogyan is van tudjuk megfigyelni, tiszta ítéletmentes megfigyelésünkben pedig oldódhatnak érzelmi blokkjaink is. A blokkok oldódása után, már érzékelni fogjuk a Szeretet minőségének emelkedését, akár a pulzusunkon, akár a szívterünkben. Jó, ha meg tudunk figyelni egy testi „tünetet”, ekkor válik egyértelművé a tapasztalás. Ezért hangsúlyozta Dhammasami a vipassana és a Metta egyensúlyát, hiszen annak észrevételét, hogy hogyan is állunk a Karunával vagy a Muditával a vipassana meditáció segíti elő és teszi lehetővé. Vipassana azt jelenti: azt látni ami van, úgy, ahogyan az van.
A Karuna a szenvedés átölelését és aktív emelését jelenti. Az első lépés az, hogy érzékelni és elfogadni, befogadni legyünk képesek elsősorban a saját, másodsorban más emberek fájdalmát. Ezzel kezdődik a Karuna és nem áll meg itt. Van benne egy aktív rész, amely a jókívánság, annak a szándéka, hogy bárcsak a másiknak jobb volna. A jókívánság nem egyenlő a sokszor tapasztalható jó tanács osztogatással. A jó tanács mögött lehet együttérzés, Karuna is és lehet ennek a hiánya is. Az együttérzés nem maga a jó tanács, hanem az ami mögötte van. Ezzel jó őszintének lenni, már csak azért is, mert annak felfedezése, hogy ez valójában hogyan van nálunk egy mélyebb rétegbe vezethet el minket, ami természetesen mindig jó lehetőség a változásra!
Önismeret
Amikor ezt meditációban csináljuk, olyankor belül dolgozunk a tudatunkkal, s ennek hatását később észlelni fogjuk a külvilágban. Ahogyan fent, úgy lent, ahogyan bent, úgy kint. Csinálhatjuk ezt a munkát önismereti csoportban is, társakkal együtt. Itt az őszinteségnek egy sokunknak nehezebb formájával kell együtt dolgoznunk. A másoknak való megfelelési késztetések, saját szociális biztonságunk, a szociális hálóban elfoglalt helyünk mind befolyásolhatják az őszinteségünk mértékét. Ezzel párhuzamosan, a nyereség amit a folyamat végén átélhetünk is más lesz. Ha jól csináljuk és jó a csoport vezető, akkor egy szokásosnál mélyebb találkozás, kinyugodott szívterek, öröm, békesség érzetének gyors megtapasztalása várható. Mindkettő fontos, az önismereti csoportban történő gyakorlás és a meditáció is. Társas lények vagyunk, személyiségünk, működési, reagálási módjaink, társas környezetben alakult ki, ennek átdolgozására van lehetőség az önismereti csoportokban.
A valóságunkat megalkotó tudatunknak van egy olyan oldala is, amely független azoktól a környezeti hatásoktól, melyeket életünk során tapasztaltunk. Az, hogy valamilyen helyzetet valaki traumaként él meg, más pedig észre sem veszi, a mélyebb tudatunk, hajlandóságaink, szamszkáráink következménye. Ezen mélyebb réteg átdolgozása, tisztítása történhet meg meditációban. Az egyik nem helyettesíti a másikat, igazán jelentős változás mindkét út gyakorlása során történhet. A két út egyesítésében segíthet az Integrál szemlélet. Ken Wilber e két utat a felnövés és felébredés útjainak nevezi, hangsúlyozva mindkettő fontosságát.
Milyen hatással volt Rád a fenti blog bejegyzés? Amennyiben beindított Benned gondolatokat, érzéseket, kérlek oszd meg velem, amennyiben kérdeznél a fenti témákról akkor azt is megteheted.
